Prológus

Konbanwa! ^-^

Tudom, hogy csak holnapra ígértem a prológust, de közben rájöttem, hogy Halloween este nem sok ember lesz gépközelben, ezért úgy döntöttem, még ma este kiteszem. Íme!

Köszönöm, hogy máris öten feliratkoztatok, teljesen megdöbbentem, mikor megláttam! Arigatou! ^-^

A prológusból megtudhatjátok, hogyan is vált Lucy/Juliette azzá, akivé, mi volt a trauma, melynek következtében az elméje megbomlott. Ez a rész még más, mint a többi, a következő részeket már E/1-ben fogom írni, plusz ugrunk is egy kicsit az időben.
Ha tetszett a prológus, írj egy rövid kommentet, vagy fejtsd ki a véleményedet bővebben :) A tanácsokat is megköszönöm! 

Ölel, Lucy

Prológus

A bejárati ajtó hirtelen kicsapódott. A nevetés azonnal elhalt, és helyét átvette a feszültséggel telt csönd. A kislány remegve várakozott a kabátok közt a sötétben. Lassan közeledő léptek hangját hallotta, majd a betörő megállt a nappali ajtajában. A lány apukája halkan könyörgött, felajánlotta a család összes pénzét, bizonygatta a férfinek, hogy bármit megtesznek, csak éle lőjje le a feleségét és őt. Azonban a fegyveres jéghideg hangon közbevágott, azt kérdezte, hogy van-e más is a házban kettőjükön kívül. A nő keservesen felsírt, a férje pedig esküdözött, hogy nincs senki a házban rajtuk kívül, aztán újra könyörögni kezdett. Ekkor azonban lövés dördült. A férj fájdalmas üvöltése szinte azonnal elhalt, a nő hisztérikus sikolyait azonban csak a köveztkező lövés képes elnémítani. 

A betörő gondosan ellenőrzi a holttestket, utána halk léptekkel körbejár a szobában. A fiókos szekrényhez érve kihúzza a legalsó fiókot, majd a férfi által mondott helyről kiveszi a pénzkötegeket, és sietősen távozik, behúzva maga után az ajtót.

A lány percekig nem mer mozdulni, de  a teste remegését nem tudja csillapítani. Résnyire nyitja a szekrény ajtaját, és óvatosan kinéz. Látja a nappali sárga falát, a tévé sarkát, rajta a virágos vázával. Az ismerős tárgyak látványából erőt merítve lép ki a ruhák közül a szürke szőnyegre.  

Először az édesapját pillantja meg, akinek teste a padlón fekszik. A szemeit szorosan lehuyva olyan, mintha csak aludna, de a vértócsa, amiben fekszik, elűz minden reményt. Juliette remegő szívvel fordul a kanapé felé, könnyein át látja az édesanyját, aki most is pont úgy ül ott, mint amikor a lány elbújt a szekrényben. 

- Anya? - Juliette hangjában megcsillan a remény, azonban ahogy közelebb lép, meglátja a nő mellkasán éktelenkedő szörnyű sebet. 

- Anya! Apa! - kiáltja Juliette, és kitör belőle a zokogás. A padlóra veti magát, hisztérikusan veri apró ökleivel a szőnyeget. Hosszú percek után sírása végül köhögésbe fullad, és ez végre magához téríti. 

Lucy csukott szemmel áll fel a földről, lesimítja a gyűrődéseket a szoknyáján. kinyitja a szemét és körbepillant a nemrég még oly békés nappaliban. Tekintetéből csak közöny olvasható ki, ahogy hátat fordít szülei holttestének, és lassú léptekkel kisétál a házból. Az ajtó halk kattanással zárul be mögötte.